Múlthéten pénteken egy nagyon kedves fiatal pár, Bianka és Tamás látogatott el hozzánk.
Szeretnék örökbefogadni Toad-ot.
Minden nagyon jól ment, Toad teljesen meglepett, az első megszeppenés után hentergett, dorombolt és a pocakját mutogatta nekünk, és hagyta, hogy Bianka simogassa.
Megbeszéltük, hogy ezen a héten pénteken jönnek Toad-ért.
Hétfőn este, a szokásos együttnézzükazestifilmet után beszélgettünk egy kicsit Toad-dal.
Én elmondtam, hogy pénteken jön Bianka és Tamás, ők lesznek az igazi gazdijai. Nem kell aggódnia, minden szuper lesz, majd meglátja, és nagyon remélem, hogy jól fog viselkedni. Toad szokásához híven csak hentergett és dorombolt.
Aztán egyszer csak felpattant, és elnyargalt a másik szobába. Utána mentem, hogy mégis mit akar…
Mire utolértem, már eltűnt… El nem tudtam képzelni, hogy hova bújt, a szokásos ágy alatt nem volt. Egyszer csak megszólalt a cérnavékony hangján… akkor vettem észre, hogy bent ült a hordozójában, és onnan kukucskált kifelé, mintha azt kérdezné: Megyünk már?
Jó ideje nem írtam semmit Toadról. Az a helyzet, hogy mindig este, vagy éjszaka jut eszembe, hogy írni kéne róla pár sort, amit aztán mindig reggelre hagyok, de reggel meg jönnek a mindennapos teendők és mindig elmarad.
Úgyhogy így az év elején – gondoltam – összeszedem mi változott Toad-ban mióta itt van.
Mióta itt van, sokat változott, habár a félénksége megmaradt, könnyen lehet, hogy sokat már nem fog változni, valahol a lelke mélyén mindig is egy NyúlBéla marad, de azért én ezt még nem borítékolom, hiszen be van zárva egy lakásba, és az igazi, nyitotterkélyajtós-madárcsiripelős-tavaszi időszakot még nem is ismeri. Nagyon várom már, hogy úgy igazából kiülhessen az ablakba, vagy az erkélyajtóba, mert imád ott nézelődni. 🙂
A tomboló-szélviharos-napok után egyre inkább biztos vagyok benne, hogy a jövő-menő frontok hatással vannak a macskákra is, és ők ugyanúgy különböző módon reagálnak rá, mint mi emberek.
Penge például nem foglalkozott vele, Castroval nem emlékszem, hogy lett volna ilyen probléma, de Toad kiverte a biztosítékot azzal, amit éjjelente művelt, miközben kint viharos szél tombolt és fütyült a lamellákon..
Az egyáltalán nem zavar, hogy este 10-kor menetrendszerűen bekapcsol a ramazuri-üzemmód, ilyenkor még jót is nevetek sokszor, mert azt a bohóckodást, amit Toad művel, eddig még senki nem tudta überelni.
Egyébként alapjáraton egy nagyon mókás, bújós kis dög, szeret a nyakamban, vagy félig a fejemen aludni, miközben én tévét nézek és egyébként szófogató is.
Ha megyünk aludni, akkor villanyoltás után ő is összegömbölyödik a lábamnál, és alszik, bár mostanában előnyben részesíti a saját hordozóját, vagy az íróasztalt, vagy a széket, mikor milyen kedve van. Hajnalban szokott ébreszteni a hancúrral, mikor éhes már, vagy egyszerűen csak ül az ablakpárkányon és nézelődik.
Most éppen azt az elméletet tesztelem, hogy ha tele van a pocakja lefekvéskor, és hagyok neki egy teli tál kaját éjszakára, akkor nincs egész éjszakás ramazuri. Ez eddig bevált.
Úgy tűnik, hogy a konzerves kaját annyira nem csipázza, viszont a tasakos az csúszik, és hát a száraz kaját sem veti meg, bár ebből nem mindig eszik. A baromfi párizsit szereti, de a marhát már nem. A halas ételeket akkor eszi meg, ha éppen olyan kedve van. Ha én eszem, abba biztosan bele akarja dugni az orrát, de ha adok belőle, akkor már nem kell neki. Lényegében a házi kosztot egyáltalán nem eszi, igazi tápos macska.
Rettenetesen szeret játszani, a kedvence a csörgős egér és minden ami csörög, de lazán széjjel cincált egy bevásárlós szatyrot is. A kaparófa tetején az esti oroszlánkirályoskodás elengedhetetlen program, de a napi kilométer megtételére előírt rohangálás is. Néha annyira belefeledkezik a játékba, hogy nem veszi észre, hogy az ágy szélén fekszik és a nagy hentergésben leesik az ágyról. Ilyenkor szemét vagyok, mert hangosan kiröhögöm, ő meg csak néz értetlenül, bandzsin, hogy most mi történt.
A legújabb játék-szerelme a papírpálcika, amit a papírfonáshoz készítek. A végtelenségig eltud vele játszani, ha eldobom hozza vissza, mint valami kutya.
Néha meg egyszerűen eltéveszti a távolságot és ágyra ugráskor a feneke lecsúszik. A múltkor megijedt a hirtelen mozdulatomtól, és elkezdett hátrálni. A nagy hátrálás közben megakart fordulni, de nem vette észre, hogy mögötte van a hangfal és beverte a fejét.
Néha elgondolkodom, hogy az ilyen rosszul felmért távolságok vajon a hebrencsségéből adódnak, vagy a bandzsiságából…
Toad nem az a hangoskodó macska. Különböző módon adja tudtomra, hogy éppen éhen akar halni. Reggelente vagy a lábammal kezd el játszani és én arra ébredek, hogy az amúgy is csikis talpamba 10 kicsi karmocska és legalább két tűhegyes fog mélyed, vagy éppen a fejemnél ül és a kezemet simogatja a mancsával dorombolva, hogy keljek már fel és azonnal adjak neki enni.
Ami a kajálást illeti, a házi koszt nem érdekli, de a felvágottak igen. Ha épp egy szendvicset eszek, akkor egyből jön a levegőt szaglászva, hogy hol találja meg a finom illat forrását, aztán dorombolva dugja a fejét bele az arcomba, hogy ő is kér ilyet. A pulykapárizsinak akkora sikere volt, hogy evés után legalább 20 percig nyalogatta a száját, hogy milyen finomat evett. A tejföl sem jött be neki, a többi tejterméket nem próbáltam még.
A múltkor kapott 6 darab konzerv kaját 1 hét alatt elpusztította. A száraztápot is megeszi, de szerintem már unja egy kicsit, ezért néha veszek neki tasakost, aminek nagy sikere van, így elengedhetetlen kelléke a reggelinek, az ebédnek, vagy a vacsorának. Mindent szeret ami csirkéből van, de a marhás és halacskás tasakos… na annak nem tud ellenállni.
A jutalomfalatok is jöhetnek minden mennyiségben, és a cicafüvet is előszeretettel csócsálja, elképesztő sebességgel tudja leamortizálni a kikelt füvet. Belefekszik, vagy egyszerűen csak szét cincálja, mikor milyen kedve van.
A kesudiót is megenné, de mint megtudtam a doktornénitől, azt neki nem szabad ennie.
De az elmúlt napokban nagy sikere volt a mézes krémes tejes krémjének, a zserbót is megkóstolta volna, és a füstölt sajtért is ment a kunyerálás.
Hogy milyen sűrűn eszik, nem tudom, mert száraztáp mindig van neki, ha a megéhezik, akkor azt mindig tud ropogtatni, de saccperkábé 3-5 alkalommal eszik egy nap.
Toad-dal szépen haladunk.
Lassan, de biztosan.
Ahhoz képest, hogy amikor hozzám került és az első 1 hetet a kanapé alatt töltötte és csak éjszaka mert kijönni enni, nagyon sok mindent elértünk.
A kezdeti nagy félelem – bár még mindig erősebb a kíváncsiságánál -, lassacskán elmúlik. Már nem fél minden mozdulatomtól, de a lakás korlátolt használatáról még nem mondott le. Például a fürdőszobában még nem járt, és messzire menekül, ha meghallja ahogy a vízmelegítő bekapcsol. A konyha ugyanilyen sorsra jutott, bár ezzel a helységgel már barátkozik, de csak finoman, ha meglát a konyhában laposkúszásban menekül, mintha kergetném. Az ajtóból meg visszanéz, mintha azt kérdezné: “Ugye nem fogsz bántani?”
Az erkély nagyon érdekli, tegnap egy kicsit kidugta a fejét az ajtón, de egyenlőre tovább nem merte, aminek én örülök, de ha kimegyek cigizni, mindig ott ül az ajtóban és cérnavékony hangjával követeli, hogy ne hagyjam már őt egyedül.
Ha leülök a kanapéra kisvártatva biztosan ott téblábol körülöttem, vagy mellettem, vagy a fejemnél hangosan dorombol. De ha felállok, abban a pillanatban eltűnik, mintha várná a soha el nem jövő büntetést. Tegnap este például szó szerint beleröfögött a fülembe, majd mögöttem elterült a kanapé tetején, és a fejemmel, meg a hajammal kezdett el játszani. Mikor megunta békésen elnyúlt és szunyókált.
Biztosan minden macskában genetikailag kódolva van, hogy menetrendszerűen este 10-kor, elkezd hancúrozni, randalírozni és rohangálni a lakásban, mintha valami láthatatlan valamit kergetne. Nekirohan az ajtónak, csimpaszkodik a függönyön, vagy egyszerűen csak rohangál ide-oda. Toad sem különb, a szomszédnéni már megint szólt, hogy nála fél 11-kor fellövik a pizsit, szeretne aludni, szóval legyek olybá’ kedves és kapcsoljam ki a macskát. Szóval most Toad minden este fél 11-kor be van zárva a kisszobába, ahol randalírozhat kedvére, és persze meg is teszi. A játékhoz a madzagos egér mellett még befutó a csörgős egér és újabban a labda is, főleg az a fajta, ami szivacsból van és pattog is egy kicsit. De nem veti meg a szőnyeget sem.
Különben Toad rendes cica, mert csak addig megy a hancúrozás, amíg le nem fekszem. Lámpaoltás után békésen feltelepszik az ágyra a lábamhoz, összegömbölyödik és dorombolva elalszik. Reggelente a szoba különböző pontjain lehet megtalálni, szívesen ébreszt úgy, hogy a lábammal kezd el játszani, de volt rá példa, hogy a széken szunyókált, a legújabb viszont, hogy a hordozó tetején alszik, nem tudom milyen indíttatásból.
Nappal hagyom, hogy magától ébredezzen, van amikor az egész délelőttöt átalussza, van amikor jön-megy egy darabig, megvizsgál minden szobanövényt, aztán feltelepszik a székre és ott szunyókál, de van olyan is, hogy a közelembe fekszik le. A kedvenc helye a kanapém széles háttámlája. Előszeretettel fekszik rajta, mert pont olyan széles, hogy kényelmesen elnyúlhat és hát ott nem zavar senkit, ráadásul alattomos módon, még a fejemet is letámadhatja játék céljából. Bár ezt inkább este szokta csinálni. A függöny is életveszélyben van Tőle, mivel erősen érdeklődik a kinti világ után, én pedig csak azért sem engedem ki, bosszúból mindig elterül az erkélyajtónál és a függönyt kezdi cincálni.
Az elmúlt kb. 1,5 hónap alatt igen csak megnőtt őmacskasága, és hát csűrhetem és csavarhatom itt a szavakat, de azt kell mondjam, Toad egy igazi kis kamasz bandzsi cica a szószoros értelemben.
Valójában én vagyok a tékozló.
1,5 héttel ezelőtt elutaztam Lengyelországba, és erre a pár napra Toad-ot lepasszoltam Bettinek. Ma viszont elmentem érte, és újra itt randalírozik a szobába. Tudtam, hogy jó helyen van, újra találkozhatott a testvéreivel, de azért hiányzott ez a kis szaros.
Először nem ismert meg szerintem, nagy pupillákkal nézett rám, aztán tüntetőleg a sarokba vonult. Mikor elindultunk haza, még nagy volt a rémület a hordozóban, de a lépcsőházban már elterült hosszában a hordozóban és szagolgatott kifelé. A lakásban már mindenáron kiakart jönni, de mikor kiengedtem, laposkúszásban nézett körül, majd a megszokott búvóhelyén keresett menedéket. Miután lement a nap, újra a megszokott, jól ismert Toad rohangászott a lakásban, dorombolva, homlokát odanyomva mindenhez, henteregve, légdagasztva. Kapott egy új bolhaírtó nyakörvet, és egy kaparófát is, a napokban felhajtottam szizált a fressnapfban, remélem megszereti és használni fogja.
Mire haza jöttem, a neki szánt fű is kinőtt, jó nagy lett, azt is boldogan csócsálja a virágok helyett, az én nagy örömömre. Most is hancúrozik a szobában, a világ labdája vagy csörgő egere nem elég neki.
Van némi rettegés a lamellákon fütyülő kinti széltől, és a egy kicsit a hirtelen mozdulatoktól, vagy ha felállok, és magasabb vagyok nála, de nem vészes, pár pillanat alatt elmúlik.
Amikor Toad hozzám került, egyszerűen csak hagytam, hogy bejárja a lakást és megtalálja magának a legszimpatikusabb helyet.
Nos ezzel durván melléfogtam, kábé 1 hétig gubbasztott a kanapé alatt, és csak éjszaka mászott elő enni meg inni. Nem örültem neki.
Amikor megszülettek és megkérdezte tőlük az anyjuk, hogy na édeseim, ki akar lenni a nyúlbéla a csapatban, biztosan Toad volt, aki mind a négy mancsával jelentkezett, hogy én, Ééén, ÉÉÉN!
Az 1 hét kanapé alatti gubbasztás után egy éjjel, mikor előmerészkedett gyorsan bezártam a kisszobába, azt tervezve, hogy az a nyugisabb hely a lakásban, a csendesebb is, talán könnyebb dolgom lesz. Valahol be is vált a dolog, Toad hamar rájött hogy ott senki nem bántja, már nem fél a hangomtól, a mozdulataimtól, sőt, ha bemegyek, akkor egyből előjön, és hangos dorombolás mellett elkezd henteregni. Éjszaka meg megy a ramazuri. Ma éjjel volt a csúcs, ilyet még nem művelt, hogy nem hagyott aludni olyan fesztivált csapott a szobában.
Mindenesetre úgy látom, hogy alakul a kiskrapek, és talán majd le is nyugszik egy kicsit az ivartalanítás után. Most azon megy a logisztika, hogy a nagyszobát hogyan ismertessem meg vele, mert tuti, ha elengedem megint az első útja a kanapé alá megy, viszont az sem jó, ha be van zárva a kisszobába egész nap.
A napokban viszont olyat művelt, amit macskától még sosem, de lehet hogy csak én maradtam ki a szórásból, és ez amolyan macska-szokás.
Mióta a Boda dokiéktól elhozott Dexoryl-t csöpögtetem Toad atkás fülébe, nagyon nem örül neki, ráadásul meg is jegyezte a kis nyavalyás, mert minden alkalommal, mikor csöpögtetni akarok neki a fülébe, már menekülne, csak nem sikerült neki.
Szóval a csepegtetés van minden nap, ilyenkor Toad fülét-farkát behúzva duzzog az ölemben, én simogatom, magyarázok neki, de szemmel láthatólag mindez nem hatja meg. Miután elkezd dorombolni, leteszem a földre, hogy játszunk egy kicsit. Nagy sebbel-lobbal elnyargal az alomtálca felé, nyivákol kettőt, megrázza a fejét, majd beleugrik az alomtálcába, és elkezd benne hemperegni, majd mint aki jól végezte dolgát, békésen fekszik az alomtálcában, mint aki megtalálta a legjobb alvóhelyet. Egy pár másodpercig még fekszik az alomtálcában, aztán békésen nekiállt enni. A bundája meg tiszta por.
Nem láttam még ilyet macskától, így csak találgatni tudok, hogy miért csinálja.
Ez az egész hempergés olyan, mint amikor nyáron a madarak fürdenek a porban, hogy az élősködőket levakarják magukról.
Toaddal egyre többet játszunk. Főleg esténként. Bár még mindig félős, ha meghallja a játékcsörgést előbújik a rejtekhelyről. Tegnap sikerült egy-két fotót is csinálnom róla. Nem tudom miért bandzsít be, nem mindig csinálja.
A kis Bandzsikám. Édespofa. 🙂
Az elmúlt napokban semmi nem változott igazából.
Toad még mindig a kanapé alatt kuksol egész nap, nem igazán akart előjönni enni vagy inni, így gondoltam inkább betolom neki a kaját a kanapé alá, hátha ott eszik. Kisvártatva hangos csámcsogás és ropogtatás közepette adta tudtomra, hogy a kaja finom, ő pedig nagyon éhes.
Csak éjjel 1 óra felé merészkedik ki, amikor az utcazaj már nem hallatszik be a lakásba. Olyankor kikukucskál a kanapé alól és a cérnavékony hangjával közli, hogy valamit akar. Szerintem a testvéreit keresi, mert ezek nem is igazi nyávogások, amolyan hívások inkább.
Elég nehéz megfogni, a legkisebb zajra is egyből visszaspurizik a kanapé alá. Viszont ha sikerül elkapnom, akkor a második simogatás után már hangosan dorombol és dagaszt és bújik a kis lüke. Olyankor rájön, hogy a simogatás mennyire jó dolog és csak dugja a pici fejét a tenyerembe, hogy még kér. Ha viszont elengedem, abban a pillanatban lapos kúszásban kezdi keresni a legalkalmasabb búvóhelyet.
Tegnap este miután simogatás közben hosszasan beszélgettem vele, átvittem a kisszobába, és végre játszottunk is, és evett meg ivott a jelenlétemben, sőt, közben meg is simogathattam, és volt mosakodás is, ami szerintem nagy szó, de minden kintről jövő zajra körbenézett, hogy mi van.
Csináltam pár képet, de nem lettek a legjobbak, mert Toad egy örökmozgó és nem igazán szereti, ha fotózzák és rettenetesen fél a telefontól. Talán majd ha végleg megbarátkozott a hellyel….
??????????????
??????????????
??????????????
Szóval meg volt az éjszakai program, fél 4-kor sikerült nekem is lefeküdnöm, Toad pedig beköltözött az ágyam alá. Már majdnem elaludtam, mikor félálomban hallom, hogy dorombol az ágyam alatt. Hogy félelmében dorombolt, hogy megnyugtassa magát, vagy másért, azt nem tudom.
Szerencsére (ezt most gyorsan le is kopogom), egyre jobban élvezi a simogatást. Most már nem retteg a hangomtól, megismeri, bár azt hiszem ő élete végéig egy kis nyúlbéla marad. A sötét helyekre húz, mintha túl világos lenne neki. A világos helyeken mindig hunyorog és akkorákat pislog, mintha abban a pillanatban akarna elaludni.
Lehet vele játszani, a madzagos egeret például szereti, de a labda nem érdekeli. Néha úgy érzem, hogy unatkozik egyedül.
Ja, és még valami. Toad kancsal. 🙂
Miután Toad az éjjel vagy hajnalban beköltözött a kanapé alá, úgy gondoltam, hogy hagyom magában elmélkedni.
Este viszont elővettem Castro régi egér játékát, hátha kitudom csalogatni vele. Néztem a tv-t, úgy csináltam, mintha itt sem lenne, közben meg játszottam az egérrel. Egyszer csak hallom, hogy motoszkál a kanapé alatt. Megnéztem, 1 méterrel kijjebb jött. Még mindig rettenet félelemmel néz rám, de már kijjebb jött.
Azért kicsit aggódom az miatt, hogy ma sem evett, sem ivott semmit. Talán éjszaka majd előbújik és eszik pár falatot.
Ma érkezett Toad, a négy hónapos feketeség. Elvileg Dragonellát hoztam volna, de végül Bettivel úgy döntöttünk, hogy jobb ha őt nem bolygatjuk, így is nehéz eset.
Toad első lépése az volt, hogy beköltözött a konvektor alá, a sarokba. Vártam, hogy kijön és eszik valamit, de aztán gondoltam megnógatom egy kicsit, mert hát régen volt az, hogy Bettinél telepakolta a pocakját, meg hát szomjas is lehet.
Nem is volt semmi baj, szépen kitudtam venni a konvektor alól, és egy kicsit leültem ismerkedni vele és simogatni. Eleinte csak tűrte, aztán elkezdte élvezni, és láss csodát, elkezdett dorombolni. Halkan, kicsit bizonytalanul, de dorombolt, és mellette dagasztott is egy kicsit.
Az az aprócska tény, hogy jött egy szirénázó mentőautó és halálosan megijedt tőle, igazán eltörpül a dorombolás ténye mellett. Mire újra megnyugodott, megszereztem az első harci sebesülésemet is, de nem baj. A macskakarmolás engem sohasem zavart. 🙂
Persze nem könnyíti meg a dolgom, hogy este 6-tól banzáj van valahol, gondolom a Bókay kertben, és a nagy betonházak faláról meg csapódnak vissza a hangok. Most éppen a Pancsoló kislány megy. Hiába, meleg az idő.
Vártam, hogy kijön és eszik valamit, de aztán gondoltam megnógatom egy kicsit, mert hát régen volt az, hogy Bettinél telepakolta a pocakját, meg hát szomjas is lehet.
toadcat.wordpress.com 